2022. július 9., szombat

Pécs

Emlékkeresztet állított a Pécsi Tudományegyetem a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet festői környezetben lévő Szentmiklóshegyi kísérleti telepén. A kereszt az egykori káptalani birtoknak állít emléket, amely a kutatóintézet alapjait adta.


A fémből készült kereszt 6 méter magas, Pécs város felé tekint.

Mind nappal, mind pedig éjszaka csodálatos fényt adva mutat rá az egykori egyházi birtokra, amely ma már Európa második, a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjának az otthona 1570 tétellel.

A 1800-as években a Szentmiklóshegyen álló papi szőlő a pécsi székeskáptalani birtokhoz tartozott, az egyház földesura volt a területnek, a bormérési jog Szent György és Szent Mihály napja között csak őket illette.


A telepítési okiratokból nyomon követhető, hogy főleg fehérbort adó szőlőfajtákat termeltek. A pécsi káptalan álma az volt, hogy aszúbort készítsenek a Mecseken, azt gondolta, erre éppen alkalmas lesz az osztrák eredetű zierfandel. Az itt meghonosodott cirfandliból sokszor született késői szüretelésű jégbor, aszú és szamorodni jellegű bor, ma egyre gyakrabban száraz verzióban készül és ez lett egyúttal a pécsi borvidék zászlósbora, különlegessége, hiszen Magyarországon csak itt terem.

A káptalani birtok egyik szerepe az volt, hogy az egyházmegyét ellássák miseborral, ez a szerep egészen az államosításig tartott, majd a 2000-es évek elején újra indult a kapcsolat és ismét készül misebor a Kutatóintézetben.


A kereszt felállítását nagy mértékben támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fülöp Péter és Fekete Péter államtitkár urak közbenjárásának köszönhetően. Ezen túlmenően a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Egyházmegye voltak a fő mecénások.


Felföldi László megyéspüspök a szüreti bemutatón törtönt megáldáskor fogalmazta meg Madaras Zoltán elnökkel közösen azt az elképzelést, miszerint meg kell emlékezni a szőlőbirtok eredetéről és a múltra, valamint jelenre méltán büszke helyet be kell mutatnunk a világnak. Felföldi László úgy fogalmazott, hogy

a kereszt és a szőlőtőke két olyan ősi szakrális szimbólum, amelyek összekapcsolódnak és amelyekből mindig erőt meríthetünk.

Miseta Attila, az egyetem rektora egy újabb nyitási pontként hivatkozott a keresztre és a hozzá kapcsolódó kilátóra, amely a város lakossága és az idelátogatók turisták számára is elérhető, egyúttal újabb jelképe az egyetemnek, ahol a csodálatos kilátás várhatóan sokakat megihlet majd fotózásra, családi, baráti események, közösségformáló programok megtartására.

2022. május 22., vasárnap

Salgótarján

 

Drága Istenem!
Mint elkötelezett lokálpatrióta aggódom a városomért. A nagy nyomorúság, a szorongattatás, a természeti katasztrófák ezt a Völgyvárost mennyire fogják megtépázni?
Mennye Atya: Drága Évikém!
Tudom mennyire szereted ezt a várost. Itt születtél , itt  tanultál, dolgoztál, itt éled mindennapjaidat. Már két alkalommal próbálkoztál  a Fénykereszt felállíttatásával, de a város és az Egyház ellenállt ennek.
A várost Szent József oltalmába ajánlották .(2011-ben)

image.png

Nos , Szent Józsefem, Drága Fiam nevelőapja, az Egyház védőszentje és a városotok védőszentje, Ő maga fogja a Fénykeresztet a kezében tartani és felállítani, emberi szemnek láthatatlanul, hogy megvédje városotokat és környékét az eljövendő katasztrófáktól és megpróbáltatásoktól. Ő látja, milyen nagy szeretettel viseltetsz a városod iránt. Megszentelte és megáldotta már akkor, amikor az Ő oltalmába ajánlottátok. Ezért ne félj gyermekem, ha emberi szemmel nem is látszik, Szent Józsefem felállította városotokban a Fénykeresztet, mely ezáltal védelmet kapott.
Ne félj és ne aggodalmaskodj! A te féltő szereteted és imáid meghallgatásra találtak.
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jézus bátor harcosa.

Szent József
Drága Testvérem!
Köszönöm azt a sok imát,  amelyekkel nekem szenteled magad.
Védő, óvó szeretetemet kiárasztom rád és egész családodra, városodra és környékére.
A Fénykeresztet  emberi szem számára láthatatlan módon, olyan helyre állítom fel , amely a Mennyei Atya akaratából lett kiválasztva, a Szentháromság szeretetéből és a Szűzanya áldásával.
Most menj békével, megáldalak védő, óvó szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.